Szélesre nyitni a teológia kapuját

2019. augusztus 15., címkék: debreceni teológia (drhe), kustár zoltán, felvételi, csillagpont, ifi

Az Ószövetségről beszélgetett a Csillagpont fiataljaival Kustár Zoltán a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora, ószövetséges professzor. Az egyetemtől egyébként sem áll távol, hogy laikusoknak adjon mélyebb teológiai tudást: szeptembertől ismét elindul a teológia minor részismereti képzésük, amelyre még lehet jelentkezni.

Jó lelkész?

2019. június 17., címkék: debreceni teológia (drhe), ifi

„Őszinte, elfogadó, hiteles." Több mint kétszáz ember mondta el, mit gondol arról, milyen a jó lelkész. A Magyar Református Egység Napján a Debreceni Református Hittudományi Egyetem pavilonjában többek között arról kérdeztük az egységnapra látogatókat, hogy milyen tulajdonságokkal „kell" hogy rendelkezzenek a lelkipásztorok. A legtöbben – a válaszadók húsz százaléka – az őszinteséget írták, utána szorosan – egy százalékkal lemaradva – az elfogadás áll, a képzeletbeli dobogó harmadik helyére pedig a hitelesség került.

„Nekünk csak bele kell állni”

2019. június 10., címkék: szentlélek, pünkösd, ifi

Pünkösdváró ökumenikus ifjúsági pikniket rendezett a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Ifjúsági Bizottsága csütörtökön. A különböző felekezetű szervezőket – egyházaik ifjúsági missziójáért felelős vezetőket – arról kérdeztük, hogyan élik meg szolgálatukban a Szentlélek vezetését.

A szeretet nem válogat

2019. június 07., címkék: piknik, ifi

„Hívsz, én újra látom, az otthon merre vár. Fényeddel, fényeddel kormányozd hajómat; zúghat minden, így partot ér!" – hangzott az ének csütörtökön a Magyar Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) székházának udvarán, ahol nyáresti piknikkel készültek pünkösd közelgő ünnepére a fiatalok.

PIKNIKkel ünneplik az egyház születésnapját

2019. június 03., címkék: piknik, ökumenikus tanács (meöt), pünkösd, ifi

Focikupa katolikus-protestáns örökrangadóval, evangélikus püspök igehirdető, pünkösdi és metodista dicsőítők, Taizé-imaóra – estébe nyúló piknikre várják a fiatalokat a magyarországi keresztény egyházak ifjúsági vezetői június 6-án, csütörtökön. A hagyományos pünkösd előtti ökumenikus zenés találkozó formájában megújul, de üzenete változatlan: valódi találkozásokra hívja a vizsgaidőszak közepén az egyetemista korosztályt.

Árral szemben

2019. május 30., címkék: ifi, ökudiákfilmszemle

Református iskolásokat is díjaztak a 8. Ökumenikus Diákfilmszemle május 25-i döntőjében.

A jövő most kezdődik

2019. április 06., címkék: ifjúsági vezetőképző, ifi

„A mi felelősségünk, hogy ne az utolsókként gondoljunk fiataljainkra, hanem velünk egyenlő gyülekezeti tagokként” – vallja Ablonczy Áron gazdagréti lelkipásztor. Néhány lelkésztársával az előző hétvégén szervezték meg azt a másfélnapos Ifivezető Képzést, melyre az ország megannyi részéből érkeztek fiatalok, hogy újabb ismeretekkel gazdagodjanak. Mi is ellátogattunk az alkalomra és utánajártunk, milyen is egy keresztyén vezető.

Ismerjük lelkünk anyanyelvét?

2019. március 21., címkék: ifi

„Mindenkinek meg kell találni a saját hazavezető útját” – hangsúlyozza Kovács Endre református teológus. Erre a személyességre építve idén tavasszal a spiritualitás jegyében tartotta meg hagyományos ifjúsági egyeztető fórumát a Zsinati Ifjúsági Iroda.

Ahol a gyerekek röpképesek lesznek

2019. február 18., címkék: bárka tábor, ifi

Újra önkénteseket toboroznak a Bárka-tábor „fedélzetére" – egyházunk tavaly elindult nagyszabású esélyteremtő nyári táborai idén is folytatódnak. Miért van szükség a gyerekek ilyen megközelítésű táboroztatására, milyen eredményeket lehet elérni ilyen rövid idő alatt és mivel gazdagodnak a résztvevők? Az első év tapasztalatairól Becze Orsolya szakmai vezetőt és Gőbel Gergely projektmenedzsert kérdeztük.

Programozz templomépítő robotot!

2019. február 07., címkék: hódmezővásárhely, ifi

Robotok és más informatikai eszközök, például interaktív kijelzők érkeztek a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumba. A gyerekeket egyelőre szakkör keretében tanítják a robotika rejtelmeire.

Önkéntes Diakóniai Év 2019-ban is!

2019. január 30., címkék: ifi, önkéntes diakóniai év

Évről évre csaknem nyolcvan fiatal kap lehetőséget arra, hogy az Önkéntes Diakóniai Év keretében 10-12 hónapot tölthessen el önkéntes szolgálatban hazánkban vagy Európa különböző országaiban.

Csatlakozz a matrózok segítőjének a Bárka-táborba – folyamatosan lehet önkéntesnek jelentkezni!

2019. január 28., címkék: ifi, bárka tábor

A Magyarországi Református Egyház nagyszabású gyermektáboroztatási programja folytatódik. Álmokat válthatsz valóra, életeket változtathatsz meg, ha csatlakozol a Bárka tábor programjához. Egyben azt is megtapasztalhatod, hogy a Te segítséged milyen jelentős lehet abban, hogy nehéz sorsú gyermekek számára esélyt tudjunk kínálni a felzárkózásra. A Bárka tábor nem létezne elkötelezett önkéntesek nélkül. Minden mosoly, jó szó, energia és szenvedély, amit a Bárkának adsz többszörösen térül meg, több száz hátrányos helyzetű gyermeket juttatva esélyhez, lehetőséghez, célhoz, reményhez. Frissítés: a szabad helyekkel rendelkező turnusok indulásági folyamatosan lehet önkéntesnek jelentkezni!

Fesztiválozz és missziózz a KözösPonttal!

2019. január 25., címkék: fesztivál, Ördögkatlan Fesztivál, Volt Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok, misszió, ifi, önkéntesség, közöspont, KözösPont, efott, EFOTT, Strand Fesztivál, Misszió

Idén is várja 18-33 év közötti fiatalok jelentkezését a KözösPont fesztiválmisszió. A jelentkezési határidő január 27., a sikeres felvételt követően a Volt, a Strand, az Ördögkatlan, az EFOTT vagy a SZIN fesztiválok valamelyikén vehettek majd részt.

Továbblép a budapesti egyetemi misszió

2019. január 14., címkék: ifi, egyetemi misszió, egyetemi gyülekezetek

Sok változást, köztük fájdalmas tragédiákat is megéltek az egyetemisek, de most beérni látszik a három évtized munkájának gyümölcse, ami az egyetemi közösségek életében nem más, mint a megújulás. Plántálók és aratók, régi és új egyetemi lelkészek – Győrffy Eszter, Márkus Tamás András, Bobok Ágnes és Bedekovics Péter – ültek egy asztalhoz, hogy a budapesti egyetemi misszióban szerzett tapasztalataikról beszéljenek.

Keressük a jövő ifjúsági vezetőit!

2019. január 09., címkék: ifi, ifjúsági vezetőképző

Érzel magadban elhívást, hogy a református ifjúsággal foglalkozz? Akkor köztünk a helyed. A Zsinati Ifjúsági Iroda és az Exodus 2019-ben is közösen szervezi meg négy alkalmas Ifjúsági Vezetőképzőjét.

Szövetségben a fiatalokért

2018. december 28., címkék: firesz, ifi

Közösség, csapatmunka, szerelem, fejlődés – címszavakban a Fiatal Reformátusok Szövetségének (FIRESZ) elmúlt 25 éve. A jeles évforduló alkalmából a szervezet egykori és jelenlegi vezetőivel beszélgettünk az elmúlt két és fél évtized élményeiről. Bár a közösség életében sokszor nem volt adott minden a kényelmes működéshez, mégis mindig tudtak fejlődni és a fiatalokhoz szólni.

AZÉ a dicsőség

2018. november 12., címkék: ifi

Másfél éve jelent meg Adj Zengő Éneket! címmel egy új ifjúsági énekeskönyv Dunántúlon, idén pedig érkezik a folytatás: már elkészült a 150 új ének kottája, befejeződtek a stúdiómunkálatok, a napokban pedig elkészültek a dalokhoz csatlakozó videók is.

Diákprogramok a Ráday Múzeumban

2018. november 07., címkék: dunamelléki egyházkerület, ráday múzeum, ifi

Minden korosztály számára sok érdekességet rejt a kecskeméti Ráday Múzeum látványraktára és ötvösműhelye. Állandó kiállításaikhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozásokra, tárlatvezetésekre várják az érdeklődő iskolai csoportok, közösségek jelentkezését.

Vezess fiatalon!

2018. október 15., címkék: ifi, ifjúsági vezetőképző

No persze nem autót, hanem ifjúságot. Ijesztő lenne? Valójában nem az, csak éppen nehezebb a feladatod, mint bárkinek. Avagy a tavalyi ifjúsági vezetőképző egy részvevő szemével.

Több vagy, ha adsz

2018. október 15., címkék: 72óra, ifi

„Mindig valami nagyot és csodálatosat akarnak az emberek létrehozni, de rá kell döbbennünk, hogy ez ennél sokkal egyszerűbb. Mindenkiben ott van egy elvetett mag, ami egy-egy szóra, igehirdetésre, élethelyzetre kinyílik, és képesek leszünk kilépni a komfortzónánkból." Közel 9000 fiatal vállalta, hogy ezen a hétvégén kompromisszum nélkül segít országszerte és határon túl. A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes, ifjúsági akciót 11. alkalommal rendezte meg a három történelmi keresztyén egyház.

Istent keresem

1Krón 26

„Amikor... felkeresték őket, és találtak köztük kiváló vitézeket...” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink