Ősi falak, modern oktatás

2020. február 07., péntek

A lelkészi és tanítói hivatásban mindig csak adni kell, az igazi elismerés pedig mások sikerében rejlik. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem az ország egyik legrégebbi felsőoktatási intézménye, 1538 óta tanítanak egy olyan intézmény falai között, amelynek padjait Ady, Móricz, Csokonai és Szabó Magda is koptatta. Az egyetem egyszerre próbálja egyesíteni a hagyományt és a modern módszereket. Megnéztük, hogyan élnek a hallgatók és oktatók a „Közösség, hit, tudás" jelmondat szellemében.

Tóth-Gyóllai Dániel ötödéves teológia–lelkész szakos hallgató hiába járt matematika–fizika tagozatos középiskolába, a teológia felé fordult. – Lelkész szüleim csodálkoztak, hogy nem leszek „műszaki arc", és én is a lelkészi hivatást választom. A rövid indokom: Isten és az emberek érdekelnek legjobban. Az első év leginkább a tanulmányokról szólt, akkor azt élveztem, hogy mindent beleadok, és a lehető legtöbbet kihozok a nyelvekből, a bibliaismeretből. Később persze alábbhagyott a lendületem. Az egyetemen még jobban felértékelődött számomra a közösség – úgy érzem, sokat teszek érte, és sokat is kapok vissza. Egy kedves barátom az orvosi egyetemre járt, és azt gondolta, hogy ott hasonlóan meghitt hangulat lesz, mint amihez korábban a debreceni refiben hozzászokott. De nem így történt, ezért nagyon nehéz volt átkapcsolnia egy személytelenebb, vallásilag semleges közegbe. A barátom esetéből is látszik, hogy a hitnek, az Istennel való közösségnek milyen hatalmas összetartó ereje van. Nálunk, a hittudományi egyetemen egységben vannak a dolgok.

Nem tanítanak felesleges tárgyakat

Az édesanyja is ide járt, és fontos számára a családias légkör, ezért választotta a hittudományi egyetemet Cserni Krisztina negyedéves tanító szakos hallgató. – Sokkal jobb úgy bejönni mindennap a suliba, hogy nem idegenek lépkednek egymás mellett, hanem ismerjük egymást a hallgatókkal és tanárokkal. Úgy elrepült ez a négy év, hogy szinte észre sem vettük. Hálás vagyok, hogy több egyetemmel ellentétben nálunk nem tanítanak felesleges tantárgyakat, amelyekről el sem tudjuk képzelni, hogy mire valók. Minden ismeretről, amelyet átadnak, pontosan tudjuk, hogy miért van rá szükségünk. Nagyon hasznosak a terepgyakorlatok, amikor különböző iskolákban taníthatunk, szegény településeken és cigány gyerekek között is. Elsőre ijesztő volt, amikor az osztályfőnök felsorolta, hogy hány magatartási zavarral küzdő és hányféle szocializációjú gyerek között kell helytállni, de megtapasztaltam, hogy minden egyes gyerekben hatalmas szeretet van, és örülök, hogy taníthatom őket. Olyan tanár szeretnék lenni, aki minden gyereknek egyformán tud adni. Nemcsak a tananyaggal akarok foglalkozni, hanem a kis lelkekkel is – mondja Krisztina.

Mindent megkaptunk, amit kértünk

Gombos Ádám negyedéves tanító szakos hallgató egy kis szatmári falucskából, Rozsályból érkezett. A hely azért is fontos, mert a természet közelsége meghatározta, hogy természet­ismeretet szeretne majd tanítani. – Otthon szinte mindenkinek van egy kis földje, erdeje, gyümölcsöse, állatai, talán ezért is fogott meg a természetismeret képzés izgalmas promója. Eredetileg a nyíregyházi főiskolát céloztam meg, de elbuktam a „Madárka, madárkán", amelyet nem tudtam meggyőzően elénekelni a felvételin. Debrecenben azonban értékelték az igyekezetemet, és felvettek. A „Madárka madárkánál" fontosabbnak tartom, hogy jó példát mutassak majd a rám bízott gyerekeknek, és türelmes legyek velük – mondja mosolyogva Ádám, aki ezután az elfogadásról is beszél: – Szeretem ezt az egyetemet, pedig eleinte meg voltam rémülve amiatt, hogy katolikusként érkeztem református közegbe. A diákság és a tanárok azonban befogadtak. Sőt, a hallgatói önkormányzat évfolyamképviselője lettem. Közös főzéseket, kirándulásokat szerveztem a hallgatótársaimnak, jártunk Prágában, Temesváron, Nagyváradon. Igazán hasznosak a csapatépítő összetartások, amikor kötetlenül együtt lehetünk. Egy idő elteltével úgynevezett világi esküdtfelügyelő lettem, képviselem a diákságot. Sok ügyet viszünk az egyetem szenátusa elé, és bárkitől meg lehet kérdezni, hogy mindent megkaptunk, amit kértünk. Mindig azt érezzük, hogy fontosak vagyunk, és figyelnek ránk a tanárok.

Kreativitás és kiállás

Az egyetem legkreatívabb diákjának tartják Tóth Lillát. A negyedéves tanító szakos hallgató elárulja, hogy nagyon sok változást hozott az életébe az elmúlt négy év. Azt meséli, sosem felejti el az első alkalmat, amikor kiállt harminc gyerek elé, és taníthatott. – Az elején aggódtam, hogy mi lesz, ha nem a bemagolt óraterv szerint haladok. Azóta már van bennem némi rutin és olyan tudásalap, amely szabadságot ad a tanításban. Szeretem úgy megtervezni az órákat, hogy mindig legyen valami új és színes bennük. Eléggé időigényes munka, úgyhogy ebben még meg kell találnom az arany középutat. A gyerekek azonban nagyon hálásak a kreatív dolgokért, a „kis vendégekért", akiket beviszek az órákra, mondjuk egy bábot vagy egy rajzolt karaktert – mondja Lilla. – Az egyetemen a tanítás és a rajz révén kibontakozhattam. Azt érzem, hogy szinte minden feladat a kreativitásom fejlesztését és a személyiségem felépülését szolgálhatta. Amikor idejöttem, félénk és visszafogott voltam, ma már sokkal magabiztosabb, bátrabb vagyok.

Kivételeset nyújtani

Szalay Kont református lelkészszülők gyereke. A harmadéves teológus, lelkész szakos hallgató azt meséli, elsőként a világi középiskolájában szembesült azzal, hogy sokak számára egyáltalán nem természetes, ha valaki hisz Istenben és templomba is jár. – A középiskola teljesen kimozdított a komfortzónámból, meghatározó időszak volt az életemben, hiszen az osztálytársaimmal folytatott beszélgetésekben akarva-akaratlanul is előjött a hit kérdése. Úgy érzem, megtaláltam a helyem a debreceni teológián. Megkapjuk azt az ismeretanyagot, amelyre szükségünk lesz a hivatásunkban. Most éppen a tudományos diákköri konzultációban szeretném kipróbálni magam, ami sok kutatással, olvasással jár. Elsősorban a biblikus tárgyak felé húzok. Azt hiszem, hogyha megtaláljuk, amit szívesen tanulunk, abban kivételeset tudunk nyújtani. Az oktatók pedig segítenek abban, hogy maradandót alkothassunk – fejtegeti Kont. Az egyetemi életről szólva a családias közösséget hangsúlyozza, hiszen számára fontos, hogy senki nem megy el a másik mellett köszönés nélkül. – A másik hatalmas pozitívum a sportolási lehetőség. A foci különleges színfoltja az egyetemnek. A refi és az egyetem épülete között van egy kis focipálya és tornaterem is. Tehetséges sportolók vannak közöttünk, egyikünk focizott a Loki, azaz a DVSC utánpótlásában is. Egy nemzetközi focitornán osztrák, német és szerb hallgatókkal is összemértük a tudásunkat – sorolja Kont, és hozzáteszi: – Idén már a dobogós helyezés megszerzése a cél.

A csendben megismerni

Az egyetem hatodéves lelkész szakos hallgatója, a mosolygós Birinyi Lilla a középiskolai vallásfakultáció hatására fordult a teológia felé. – Sosem felejtem el Horsai Ede tanár úr első kérdését a vallásfakultáció órán. Így hangzott: „...akkor a nő volt a hibás?" Attól kezdve lehetett érezni, hogy itt izgalmas dolgok következnek, és így is történt. A jó élmények folytatódtak az egyetemen is, pedig korábban volt bennem félsz amiatt, hogy mint mosolygós városi lány, első pillantásra nem vagyok tipikus lelkész. Azonban soha nem közösítettek ki, sőt, itt mindenkinek a pozitív oldalát próbálják erősíteni. Nagyon gyakorlatias vagyok, és számomra fontosak voltak a kórházgyakorlatok, a lelkigondozás. Természetesen itt is ugyanúgy kell ülni és tanulni, mint bárhol máshol, viszont mindegyik óra ad valamilyen maradandó élményt. A tanárok nemcsak leadják az anyagot, hanem az egész személyiségüket beleviszik az órába. Ha összefutunk az utcán, nincs az a tanár, aki ne állna meg egy-két percet beszélgetni. Már hatodéves vagyok, de mindig érdeklődnek, hogy vagyok, és ha látják, hogy nem vagyok a topon, akkor biztatnak, és ez nagyon jólesik. Meghatározóak voltak a teológus közösséggel eltöltött csendességek, amikor úgy ismertük meg egymást harmincan, hogy mindenki csendben volt, és nem szóltunk a másikhoz. Ez rendkívüli köteléket alakított ki közöttünk.

Képzés 21. századi módszerekkel

Számos diák szerint Hodossy-Takács Előd tartja a legélvezetesebb órákat. A bibliaismeret, kortörténet és vallástörténet nem éppen a legkönnyebb tárgyak, így kíváncsiak lettünk, hogy miben rejlik a tanár úr titka. – Nagyon megtisztelő, hogy így gondolnak rám a diákok, de nagy titok nincs: szeretek tanítani és a hallgatók között lenni. A tantárgyaim elég nehezek, azonban nagyon fontosak, mert ez alapozhatja meg a szolgálatukat. Elsőben az a feladat, hogy szintre kell hozni mindenkit, mert csak így tudnak a későbbiekben mélyrehatóbban foglalkozni a teológiával. Ez nem könnyű, mert nem unatkozhatnak, akik előbbre vannak, és azok sem veszhetnek el, akik kevesebb tudással érkeznek. A bibliaismeretre inkább a frontális oktatás jellemző, más kurzusaimnál pedig éppen fordítva van. Sok múlik azon, hogy folyamatosan figyelem a diákok reakcióit. Nem lehet jegyzetekbe temetkezve végigülni egy órámat. Próbálom szerethetővé tenni a tantárgyaimat, és nem telik el úgy óra, hogy néhányszor ne nevetnénk közben. Ez feltölti a diákokat és engem is. Huszonkét éve tanítok, közben rengeteget változott a világ és a diákok is. Nem értek egyet azokkal, akik szidják a digitális generációt. Ők nem rosszabbak és nem jobbak, mint a korábbiak, egyszerűen csak mások. Azt gondolom, hogy a 21. század egyháza számára a 21. század lelkipásztorait kell képezni, és ezt nem lehet 19. századi módszerekkel és információkkal tenni.

Családbarát egyetem

Közösség, hit, tudás – ez egyetemünk hármas jelszava, eköré szervezzük az életünket – kezdi a beszélgetést Kustár Zoltán rektor. – Egy modern egyházi felsőoktatási intézménynek úgy kell a tudást közvetíteni és használható diplomát adni, hogy közben a hit alapjairól hiteles képet rajzol fel a hallgatók előtt, valamint megerősíti a hitbeli döntéseiket. Mindezt olyan közösségi élménnyel érdemes összekapcsolni, amelyben jól érzik magukat a diákok és a tanárok egyaránt. Mintegy hatszáz hallgató tanul nálunk. A közösségépítést segíti az is, hogy a hitéleti szakos hallgatók egy internátusban laknak. Minden pénzügyi és szellemi erőforrást megmozgatunk annak érdekében, hogy ne csak tudást szerezzenek a hallgatók, hanem valódi közösségre is leljenek nálunk. Tavaly a munkatársakkal és a diákok egy csoportjával Izraelbe utaztunk, közösen jártuk be a bibliai helyszíneket Jézus nyomdokain – idézi fel a rektor az utazást, amely szintén erősebbé tette közösségüket.

– Intézményünk megkapta a családbarát egyetem címet is, így azok az édesanyák, akiknek eddig gondot okozott a karrier és a családi szerep összehangolása, most gördülékenyebben tudják szervezni az életüket. Ezt segíti a rugalmas munkaidő, a gyermekfelügyelet és gyermektábor is. Számos felemelő pillanatot éltünk át együtt – folytatja Kustár Zoltán. – A hallgatói önkormányzat ünnepségeket rendez, megindító pillanatokat szerezve a közösségnek. Szeretnénk a család intézményét is népszerűsíteni, hogy ne csak álom maradjon minden tervezett gyermek megszületése. Meggyőződésem, hogy azok a diákjaink is nyitottá válnak a református egyházra, akik a hallgatói önkormányzaton keresztül kerülnek kapcsolatba a lelkész szakos hallgatókkal. Személyes barátságok szövődnek, és ha nem lesz is valaki egyháztag, az biztos, hogy kikerülve a munkahelyére, sosem az ellenséget, hanem az együttműködő partnert látja majd az egyházban.

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem felvételi jelentkezésével kapcsolatos tudnivalók megtalálhatók az intézmény honlapján, a felveteli.drhe.hu oldalon.

Fekete Zsuzsa, fotó: Derencsényi István, DRHE

Istent keresem

Lk 10,1–20

„Elközelített hozzátok az Isten országa!” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink