Debreceni Ökumenikus Napok

2018. november 20., kedd, Debrecen

Első alkalommal szerveznek Debrecenben ökumenikus napokat. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány azzal a céllal hozza létre a találkozót, hogy erősítse a történelmi felekezetek közötti párbeszédet és az egyházak közös gyakorlati munkába is kezdhessenek.

Mérföldkő? – A Közös Nyilatkozat a megigazulásról szóló tanításról (1999) és a református csatlakozás (2017) ökumenikus jelentősége lesz a témája a november 20-i, keddi egész napos konferenciának.

Az eseményen többek között Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára, Hans Lessing, a Református Egyházak Világközösségének titkára, Kustár Zoltán, a hittudományi egyetem rektora, Fekete Károly, református püspök és Bölcskei Gusztáv teológiai tanár ad elő.

A délután 4-kor kezdődő nyilvános pódiumbeszélgetésen az evangélikus, a katolikus, és a református egyház képviselői beszélnek a közös egység lehetőségéről.

A konferencia helye:
Debreceni Református Kollégium (Kálvin tér 16.)
Kistanácsterem

Istent keresem

Zsid 8,6–13

„a mi főpapunk... különb szövetségnek lett a közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett” tovább >


Új fordítású Biblia / Károli-Biblia / Hitvallásaink

Ez történik továbbiak →